Cikkek

Köszöntelek Kedves Látogató!

Honlapomon olvashatók az eddig megírt, összes verseim és novelláim.

2009-től írok folyamatosan verseket, ritkábban rövid novellákat.
Először a Verselő Antológia 2009 című kötetben jelentek meg nyomtatott formában verseim, majd ezt követte a Verselő Antológia 2011., Cinkefészek Antológia 4. szintén 2011-ben. 2012-ben az Érintések Antológiában kapott helyet néhány alkotásom a Holnap Magazin gondozásában. Ebben az évben a Holnap Magazin több számában is olvashatók voltak verseim.
2016-ban az Andológia 2016. adott helyet versemnek, a Litera Túra Irodalmi és Művészeti Magazin kiadásában,2017-ben az Angyalhaj Antológiában, szintén a Litera Túra kiadásában.

2009-től folyamatosan jelen voltam és vagyok több irodalmi portálon.
A Facebookon indítottam egy írói oldalt, https://www.facebook.com/amoriana.versei/?ref=aymt_homepage_panel
ahol az oldal kedvelőinek száma elérte az 1280 főt, de folyamatosan növekszik.
Úgy éreztem, hogy időszerű saját honlapon összegyűjtenem a műveimet, ahol megtalálható valamennyi.

Egyetlen sziromért

Gyönyörű, hatalmas költészet,
szavakból formázott sziklaóriás,
rímlétrádon kapaszkodik a lélek,
s ezüstfelhőkről dicsér a gondolás.

Lábaidnál betűkből nyílnak
széles mezsgyéidet jelző ibolyák,
és nefelejcsből kitaposott lejtők,
kanyarogva visznek lavinákon át.

Szirtednek kötél nélkül hágtak,
kiknek keze már szikláidhoz szokott,
hogy lehozzák fentről e zord világnak
becses virágidból szálló illatod.

Halhatatlan, vers alpinisták,
kiket nagy magasság nem szédíthetett,
lábatok nyomát keresve kullogok,
egy apró szirmot talán elérhetek.

2010. 02. 10.

Egyetlen sziromért

Egyetlen sziromért

everking


Tartalom átvétel