Prózai művek

Elmélkedés a boldogságról

Richard Templar gondolatát olvastam, itt a facebookon, miszerint „Egyedül is tudni kell boldognak és magabiztosnak lenni. Így sosem fogunk egy rossz kapcsolatban sínylődni csak azért, mert félünk az egyedülléttől.”

Sok más mellett a boldogság fogalma és mibenléte is foglalkoztat. Egyáltalán létezik a boldogság, vagy ez csupán egy fogalom, amit ráhúzunk bizonyos érzésekre, mint az alkalmi ruhát?
Mennyiben tér el az általunk boldogságnak titulált érzés a puszta öröm érzésétől. Milyen jó és kellemes érzéseink léteznek? Amikor kapunk egy régtől vágyott ajándékot, mondjuk valami tárgyat, legyen az nagyon értékes, vagy csak egy apróság, viszont nem tudtunk rá szert tenni és egyszer csak valakitől megkapjuk. Mit is érzünk akkor? Hatalmas örömet, és azt mondjuk – ó, de boldog vagyok!
A szívünk megtelik gyönyörűséggel, és mintha felemelne a földről ez az érzés, mintha kilépnénk a testünkből, szárnyalna a lelkünk. Igen, belekóstolunk akkor a boldogság érzésébe.
Akkor is, amikor szerelmesek vagyunk és a szerelmünk viszonzásra talál, a másik fél is szerelmes belénk, amikor átöleljük egymást, hasonló érzésünk van. Minden érzékszervünk egymásra hangolódik, összekapcsolódik, a külvilág megszűnik létezni körülöttünk és elfelejtünk mindent, ami aznap, előző nap, vagy életünk során bántott, gondot okozott, fájt, elillan. Szintén úgy érezzük, mintha felemelkedtünk volna a földről, mintha lebegnénk valamiben, ami csodálatos, boldogok vagyunk.
Viszont fel kell tennünk azt a kérdést akkor, hogy meddig is tart ez a boldogság, maga a boldogság?
Lehet-e magányos ember boldog, vagy csak akinek párja van, vagy egyik sem?
Mindannyian jól akarjuk érezni magunkat a bőrünkben, de egy dolog jól érezni magunkat, elégedettnek lenni, kiegyensúlyozottnak lenni, örülni és egy másik dolog a boldogság.
A boldogságba csak bele-belekóstolunk, de nem tud folyamatos lenni, mert számtalan körülmény megtöri vagy teljesen meg is szünteti időről-időre. Például nézzünk egy szerelmes párt, akik egymásba feledkezve boldognak érzik magukat, és adott pillanatban azok is, ám megcsörren a telefon és ha felveszik, kapnak egy rossz hírt. Valaki segítségre szorul a szeretteik közül, rosszabb esetben eltávozott az élők sorából. Mi történik hirtelen a boldogsággal? Nyoma vész…, felváltja a riadalom, kétségbe esés, fájdalom és könny.
Egy gyermekét egyedül nevelő anya vagy apa, úgy érzi, megtalálta a boldogságát a gyermekében, ő adott az életének igazi értelmet. Tiszta szívéből szereti, boldog, ha látja, főleg ha a gyermek örömét látja, ha büszke lehet rá, de azonnal elillan a boldogság érzése, amikor a gyerek megbetegszik, vagy nem megy haza időben, felváltja az aggódás, félelem.
Vegyünk egy magányos embert, se gyereke, se kutyája, se macskája, ahogy mondani szokás, keresi az un. boldogságát egy jó könyvben, a természet szépségében, egy kellemes zenében, a munkájában, amit szeret esetleg mindennél jobban. Ez az ember sem tud burokban élni, számtalan külső hatás éri.
Eltervezi, hogy milyen finom vacsorát fog enni, meghallgatja a kedvenc zenéjét, kényelmes foteljában hátra dől, és nagyon jól fogja magát érezni. Ez a terv, amit aztán pillanatok alatt bárki keresztbe is húzhat, mindenféle kellemetlenséggel. A bosszankodó ember pedig nem boldog.
Templarhoz visszatérve, egyedül is tudni kell magabiztosnak lenni, de már ez is nagyon-nagy dolog, mert az emberek nagy része bizony nagyon sok esetben bizonytalan, mindjárt önmagában is, ha döntenie kell. Sokan úgy gondolják, hogy neki ez jutott, így kell élnie, nem tehet mást, pedig dehogy nem. Az élet folyamatos döntéshozatal és mindenre van megoldás, több tucatnyi. Ebből a több tucatnyiból sokszor egy sem jut eszébe, ha mégis, nem mer változtatni. Egyszerű döntéshelyzetben sem tudja, hogy mit tegyen, tanácsot kér a családtagjától, barátjától, ismerősétől. Melyik ruhát vegyem meg? Milyen abroncsot vegyek az autómra? Aztán vannak tömegesen a tanácsadók, akik mindenki élethelyzetére tudják a tuti tippeket, csak a sajátjukéra nem. A mindenben magabiztosság majdnem olyan elérhetetlen, mint a teljes boldogság. Templar jól összepárosította a két fogalmat.
Gondolhatja bárki magát magabiztosnak, gondolhatják róla mások is ezt, de nincs az a magabiztos ember, akit egy másik ember, vagy élethelyzet nem hozhatna olyan szituációba, amikor nem inog meg vagy egyenesen azt nem mondja vagy gondolja, hogy – hú, a nemjóját, mi a francot csináljak most? Magabiztos lévén ő azért előbb-utóbb megoldja a problémát.
Rossz kapcsolatban senkinek sem kell sínylődnie és az egyedülléttől sem kell félnie senkinek.
A rossz kapcsolatban van félni való, mert az leamortizálja a lelket, ebből adódóan a testet is.
A rossz kapcsolatból ki kell lépni, levonni a konzekvenciákat, mit hibáztunk, a másik fél mit hibázott, tanultunk, de nem kell bélyegként magunkon hordani és elzárkózni egy újabb kapcsolattól, szintén félelemből, nehogy ismét átéljük.
Az egyedüllét újabb dolgokra tanít meg, például megállni a saját lábunkon és van időnk többet gondolkodni, de nem önsajnálkozni, mert az rossz irány.
Próbálunk menedéket találni, nem csak fizikálisan, hogy hol lakjunk, legyen biztos munkánk vagy egyáltalán munkánk, a lelkünk keres először menedéket, megelőzve a testet.
Amikor a léleknek van valami kapaszkodója, támasza, máris könnyebb minden a testnek.
Ezzel viszont oda jutottunk, hogy akkor mégiscsak párban a jó, mert a párom a támaszom, nem csak az örömeimben osztozik, hanem ott van mellettem akkor is, amikor bajban vagyok és vigasztal, erőt ad. Megteheti ezt egy jó barát is, de az életben nagyon gyakori, hogy a barátok egy ideig barátok, és pont a bajban éppen nem érnek rá.
Vissza a boldogsághoz. Milyen is a tökéletes boldogság?
Olyan, ami folyamatos, nem töri meg semmi, nincs gond, nincs betegség, nincs könny, nincs fájó érzés, a lélek folytonos örömben úszik, mondhatni gyönyörben. Senki és semmi sem zavarja meg ebben az állapotában és sehová sem vágyik onnan, hiszen ott a legboldogabb, csodálatos.
Ez a mennyország.
Ebbe kóstolunk bele, amikor boldognak érezzük magunkat, akár egy percre, akár egy órára, akár kicsit hosszabban is sikerül, törés nélkül. Megélni lehet párban és egyedül is, de ha meg tudjuk osztani valakivel, akit szeretünk, attól kicsit teljesebbé válik, mert így fejlődtünk ki, így lettünk teremtve, ki melyik verziót vallja, de kétségtelenül két nem létezik a földön, a férfi és a nő, hogy fennmaradjon az emberi faj, ezért párban tudja a boldogságból is megélni a legtöbbet.
A boldogság bennünk van, mivel érzés, hiába is keresnénk bármerre, ott lesz, ahová elvisszük. Ott lesz a mezei virágokon, ha rájuk nézünk, és úgy érezzük, megtelt a lelkünk gyönyörűséggel, mi szórtuk rájuk a boldogságunkat, hogy visszatükrözzék, és addig fogjuk érezni, amíg nézzük őket, vagy vissza emlékezünk a pillanatra.

2016.02.21.

everking


Tartalom átvétel