Otthon, család

Édesanyám, de szép voltál

Édesanyám, de szép voltál, maradtál,
tündöklőbb a ragyogásod a Napnál,
két szemedtől a csillagok pirultak,
mosolyodtól a bajaim elmúlnak.

Köszönöm, hogy tőled kaptam életem,
köszönöm a kegyességed Istenem,
nézz anyámra, nézzed ezt a gyönyörűt,
áldásaid bőségével szórd körül.

Láttad azt a bájos arcot hajdanán,
látod most is, életének alkonyán,
mert az évek elfutottak idelenn,
dús hajának barnaságán dér pihen.

Novemberben nyolcvan éves lesz anyám,
nyolcvan angyalt rendelj mellé jó Atyám,
hogy életét jól vigyázzák szüntelen,
édesanyám tartsd még soká énnekem.

2016. 08. 28.

Anyám keze

A Nap nem csillantott rajta brilleket,
Ásót, kapát fogott, meg egy gyereket.
Vagy a tűbe fűzött hímző fonalat,
És virágok nyíltak percek alatt.

Anyám kezére ráborult az alkony,
Rég hajolt fölém, hogy betakarjon.
Meggörbültek a vékony, fürge ujjak,
Sietek haza, hogy értük nyúljak.

2009. 06. 27.

Csak egy utca

Tulajdonost cseréltek a házak,
mások ébrednek falaik között,
ahogy régen bezártak a gyárak,
minden tegnapunk elrejtőzködött.

Új léptek hangját veri az aszfalt,
új hangok szólnak a kapuk mögül,
s néma házak kicsit megrogyottan,
szomorúan néznek gyomok közül.

Ilyen az utcánk, ahol felnőttem,
ahol régen dolgos volt az élet,
bányász telep, itt így nevezték,
s Szerencse fel, volt a legszebb ének.

Nem köszönnek már jó szerencsével,
a szerencse innét odaveszett,
nincs már szénbánya, elszállt sok lélek,
de őrzi őket az emlékezet.

Minden házhoz odahúz a múltam,
mindegyikhez sok történet láncol,
csak egy utca a milliók közül,
de az én lelkem itt sír vagy táncol.

2018. 09. 04.

A mi kis falunkban

A mi kis falunkban öregek a házak,
akik elkerültek, haza ide járnak,
ahol a kaput még csoszogva kinyitják,
vagy ahol kong a csend, körben az emlék vár.

Mindegyik utcában vannak elhagyottak,
leszakadt redőny int napnak és fagyoknak,
sóhajtoznak bedőlt kerítésoszlopok,
és koros fák árnyába száraz gally potyog.

De az élet mégis utat tör magának,
a mi kis falunkban szeretettel várnak,
rokont, barátot, vagy teljesen idegent,
vissza is tér ide, ki egyszer itt pihent.

Itt főznek fenséges csernelyi derelyét,
aki megkóstolta kérné a receptjét,
akár tehéntúróst, akár a lekvárost,
szája szélét nyalja, s áldja a szakácsot.

Az a néhány asszony megőrzi a titkát,
ahogy nagymamáink, értik jól a nyitját,
a tésztájába is, és a töltelékbe,
minden derelyés a szívét belefőzte.

A mi kis falunkban zene a madárdal,
megtelik a váza ezer-szín virággal,
és az esti szellő erdőnk illatával,
mély álomba ringat simogatásával.

2017. 07. 18.

Anyák napi rózsám

Ünnep éltednek minden egyes napja,
kettőnknek e csodát Isten megadta,
szólhatok hozzád, hallhatom hangodat,
ha nem is látom naponta arcodat.

Amennyi szeretet hangodból árad,
nincsen annyi az egész nagyvilágnak,
se féltő kéz, mi engem átkarolhat,
a földön téged semmi sem pótolhat.

Anyák napján mégis valami másabb,
noha nem lehetek most sem hálásabb,
csak szív mélyéről szavakat keresek,
feltör az érzés, s a szavak kevesek.

Gyatra próbálkozás megfogalmazni,
amit egyedül tőled tudtam kapni,
de van egy szó, egy különleges rózsa,
annak egyedül lettem hordozója.

Akkor nyílik, amikor átölellek,
amikor öröm vagy baj hozzád kerget,
de szirmot bont minden rád gondolással,
örök lett és nem téveszthető mással.

Illatozik sok ezer emlék között,
voltam jó , rossz is, de nem különbözött,
e szeretetnek nincsen vetélytársa,
s a szót is Te adtad lányod birtokába.
Édesanyám!

2017. 05. 07.

Az egyetlen férfi

Egy férfi volt az életemben eddig,
akiben mindmáig vakon bízhatok,
aki ritkán mondta ki, hogy szeretlek,
de szava igaz, és nem csalódhatok.

Egy férfi van csak, ki mindentől óvott,
s ha véleményünk néha nem egyezett,
a kezét rám soha fel nem emelte,
haragjáról csendben megfeledkezett.

Egy férfi van, ki mellettem áll mindig,
élte alkonyán is rá számíthatok,
édesapám csak az egyetlen férfi,
kiért elég hálát sosem adhatok.

2017.01. 24.

Okkal vagy ok nélkül

Február utolsó napja volt,
hazamentem, mert haza kellett mennem,
oda, hol gyermekkorom leéltem,
ahol mindig valami jobbat reméltem
megtalálni majd.

Végigmentem a lugas alatt,
otthon voltam, mert otthon kellett lennem,
okkal, vagy ok nélkül abban a kertben,
ahol két nyírfa őrizte görnyedten, csendben,
szívem vágyait.

Megálltam az öreg pad helyén,
emlékeztem, mert kellett emlékeznem,
s lelkem megpihent a jól ismert tájon,
mert ott bújik meg legtöbb szeretett lábnyom,
az avar alatt.

2009. 03.01.

Falusi nyugalom

Falunk nyugalma most is olyan zöld még,
madárdal ébreszti a békés határt,
napfény kandikál a diófaág közt,
a fenyő illata a szobámba száll.

Ugat egy kutya, talán macskát látott,
vagy az utcánkban idegen közelít,
hallom, hogy szemben a szomszéd kiáltott
jó reggelt, biztos mellettünk kapu nyílt.

Sietős dolga nincs már itt senkinek,
városba költöztek a fiatalok,
gyermekzsivajtól hangzott rég a környék,
felnőttek és fogynak a nyugdíjasok.

Autók érkeznek hangos zenével,
a péké körbehordozza Vuk dalát,
jégkrémes, gázos, zöldséges követik,
tollszedő zárja az árusok sorát.

Újra csend lett, és a Bükk felől borul,
esőt hoz a völgyre a feketeség,
frissen vágott fű illata nyújtózik,
meglocsolja végre az isteni kéz.

Hajnalban most már nőhetnek a gombák,
ebédre főhet a vargánya leves,
s ha útközben szednek piros szamócát,
a vén tölgyes desszertje asztalon lehet.

Kis falum csendjét őrzöm a lelkemben,
elviszem magammal bármerre megyek,
ezek a dombok mindig hazavárnak,
s én is visszavágyom, hogy otthon legyek.

2012. 07. 23

A pataknál

Vén patakunkat összenyomta a sok nyár,
medrében a békanyál is mélyre ült,
két partján gizgaz tekint győztesen körül.

Ember alig járkál ott a gyalogúton,
s kifakult az út körüli tarka rét,
egy-egy kutya csahol keresztül rajta még.

Rég hangos volt a táj, széles a taposás,
akkor élénken nyüzsgött itt az élet,
virágot szedtünk vagy lestük a gőtéket.

Az öreg híd meg van, elmerengtem rajta,
összekötötte múltamat a mával,
de jó volt együtt menni rajta mamával.

Itt a vadvirágos, dombok közti réten,
amíg hömpölygött a víz a patakban,
a híd üres, rajta magamra maradtam.

Deszkája recsegős, korhadásnak indult,
elkopott, rokonok, barátok fogytak,
könnyeim víz helyett a mederbe folytak.

2016. 09.07.

Nagyapám emlékére

Megélt koromnak jó felével ezelőtt,
nem tudtam, miért választod a temetőt,
annyira fájt, hogy könnyeim megkövültek,
ősz hajad néztem, rajta vérfoltok ültek.

Akácos út… és a régi, szép emlékek…
kedvenc nótádra és mindenre emlékszek,
arra is, milyen volt hazavárni téged,
Gyuláknak napja van, szóljon hát az ének.

Repüljünk vissza a Kossuth úti házhoz,
mindig oda mentem az én nagyapámhoz,
ott éjjel és nappal a kedvemet lesték,
ott nélküled nem értek véget az esték.

Alvást színlelve bújtam a dunyha alatt,
nyílt az ajtó, ereimbe több vér szaladt,
karbidlámpád a sparheltre akasztottad,
én ugrottam, hogy nyakadba kapaszkodjak.

Daloljuk el, hogy örök pártfogóm voltál,
hozzád futottam és te voltál az oltár,
veled osztottam meg minden baklövésem,
s te bocsátottad meg összes tévedésem.

Vigasztalásomat tőled, ha reméltem,
újabb csalódástól akkor már nem féltem,
és ha örömömet osztani akartam,
keresztül a réten csak hozzád szaladtam.

Egyetlen napom sincs rád gondolás nélkül,
és egyetlen szó sem, mely méltó emlékül,
dúdolj most csak velem ott a másvilágon,
s mindenért az Isten százezerszer áldjon!

2012. 04. 16.

everking


Tartalom átvétel