Egyéb

Most illatgyertyát gyújtok

Szürke és borongós október eleje,
itt a Bükk lábánál nem lett szép kerete,
talán majd a vége tizennyolc őszének,
búcsút tud inteni hamuszín bőrének.

Most illatgyertyát gyújtok búfelejtőnek,
azzal üzengetek a nyirkos időnek,
bár gyászos a lila, de még sem mostoha,
s behunyt szemem előtt kinyílt az orgona.

Közelebb hajlok a lángjához, a fényhez,
és kedvtelenségem csöppnyi tavaszt érez,
már csak a madárdal hiányzik fülemnek,
vagy, hogy egy bariton súgja azt, szeretlek.

Megpróbáltam magam kicsikét becsapni,
amíg a gyertya ég, májusba szaladni,
mert az ember lelke néha olyan éhes,
s vágya jóval több, mit látni szeme képes.

2018. 10. 04.

Elfeküdnék orgona ágyon

Úgy elfeküdnék orgona ágyon,
mert nem lehettem orgona, ágon,
nem kaphat ölbe tavaszi szellő,
illatom hordva, míg a hajnal jő.

Elfeküdnék temérdek szirmokon,
lilák, fehérek fednék homlokom,
belesüppednék egész testemmel,
azt akarnám, senki ne keltsen fel.

Oly’ rövid az orgonák élete,
de ujjong a lelkemnek éneke,
úgy elfeküdnék orgona ágyon,
rügyét bontanám télen és nyáron.

2018. 04. 23.

A kis biciklis

Háromkerekűjén gurult velem szemben,
lábaival megtolta, és lökte magát,
apjával mentek a Mexikói úton,
sóhajnyit simítottam a röpke múlton.

Olyan hároméves lehetett a kislány,
fiatal apjára kacagott vidáman,
s mintha nem lenne baj ezen a világon,
táncot járt a lelkem sehol sincs virágon.

Dolgozni mentem, így kilenc óra előtt,
ahol boldog embert nagyon ritkán látok,
a hajléktalanok addigra felkelnek,
matracaik akkor egyedül hevernek.

Aluljáróban az Ajtósi Düreren,
átmegyünk, vagy éppen fel a villamoshoz,
mindig találkozom fehér botosokkal,
milyen jó, hogy nekem csak a cipőm koppan.

Aztán kijutok a Hungária alól,
sietek, mert a lámpa mindjárt zöldre vált,
látom a közterest, hogy büntetést pakol,
s remélem a kislány még nevet valahol.

2018.01.29.

Fények

Az élet fürge, mint a gyík faágon,
csillanó fény tiszta üvegpoháron,
elvakíthat, mint nyári delelő nap,
és egy villanás mikor végleg elhagy.

De addig mégis mennyi csodás éjjel,
csal romantikázni csillagos éggel,
és hív a Göncölszekér beszállásra,
képzelet szárnyán, mesés utazásra.

Erdőknek mélyén, és nedves réteken,
meleg, nyári esten forr a szerelem,
villogtatnak a szentjánosbogarak,
jelzik hollétük, míg párjuk nem akad.

A fények az embert megbabonázzák,
pörög és rohan, míg nem mérik lázát,
bár olykor-olykor sötéten beborul,
de villámlik is míg felhő tornyosul.

Van, hogy sajog a test, vagy épp a lélek,
van, hogy kínszenvedés az egész élet,
de a szikrák, ha élni már nem hagynak,
örök fénybe remény szárnyán juttatnak.

2017. 06. 21.

Eladósodott a becsület

Eladósodott a becsület,
dagad, hízik az adóssága,
gyűlnek a bontatlan levelek,
meghívások a mennyországba.

Levélszemétként törlik őket,
nem kell ide tízparancsolat,
hamarabb talál követőket,
akinél vagyon van, kapcsolat.

Meglopnak nőket, férfiakat,
törvény rájuk nem vonatkozik,
nem kattan börtönajtón lakat,
már megrabolt sem fohászkodik.

Mintha lenne időnk tanulni,
és mintha csak egy filmet néznénk,
lefekszünk ugyan úgy aludni,
és elaltatjuk lelki békénk.

Fázunk, mint madár fagyos ágon,
hiába jött el újabb tavasz,
és fázni fogunk egész nyáron,
a veríték is hazug, ravasz.

Eladósodott a becsület,
dagad, hízik az adóssága,
de nem vált meg senkit feszület,
csak Isten, ki a lelket látja.

2017. 05. 08.

Magaviseletemről

Ellenőrző könyvem került a kezembe,
meg van még az általános iskolából,
belelapoztam, pedig jól emlékezem,
hiába került oly messzire a mától.

Alsó tagozatban még kiváló voltam,
magaviseleten esett egy kis csorba,
már dolgozott bennem igazságérzetem,
volt, hogy nem akartam beállni a sorba.

Hosszan tűrő vagyok, akkor is az voltam,
hátamra vettem a méltánytalanságot,
mama almafáján aztán kidaloltam,
a lelkem szorongató szomorúságot.

Gyakran mondogatták, makacs gyerek vagyok,
ahogy cseperedtem még makacsabb lettem,
az ilyen fogalmak olyan érdekesek,
mást éreztem, mikor kimondták felettem.

Emlékszem, egy asszonynak mindig köszöntem,
noha ő válaszával sosem méltatott,
végül elhatároztam gyerekeszemmel,
nem köszönök neki, s ez valahogy hatott.

Első alkalommal máris szóvá tette,
hogy taníthatnának otthon jó modorra,
akkor azt feleltem, én csak gyerek vagyok,
aki mindig köszönt, szépen mosolyogva.

Maga mindmáig némán elment mellettem,
de magának üdvözlésem mindig kijárt,
a gyerek is ember, s jó a nevelésem,
de előre köszönésem mától kizárt.

Az asszony mindjárt egy cifrát káromkodott,
és fenyegetett, hogy bocsánatot kérjek,
elmegy iskolámba, szól a szüleimnek,
rám fér a nevelés, meg a büntetések.

Csak álltam ott előtte, végighallgattam,
kiabált velem és bőszen hadonászott,
nem volt több mondandóm, ő azzal búcsúzott,
ilyen makacs kölköt a világ nem látott.

Így esett csorba a magaviseleten,
és ki tudja mennyiszer hasonlóképpen,
megbocsátottam akkor is, és most is,
de ez az asszony nem lett a példaképem.

2017. 04. 12.

Az én keresztem

Az én keresztem ne vegye át senki,
becses az nekem, mert Istentől való,
hogy könnyebb legyen, ki kell érdemelni,
se mennyek, se pokol nem lesz eladó.

Az én keresztem rám lett méretezve,
súlya annyi, mely még elbírható,
az út előttem is ki lett kövezve,
de néha mégis nehezen járható.

Az én keresztem olykor pihe könnyű,
és léptem is, mintha föld felett járna,
de ha körülnézek, a világ szörnyű,
s mocsárban tapos milliárdok lába.

Az én keresztem drágakővel teli,
hiszen Istenem szeme fénylik rajta,
terhét életem bárhogyan növeli,
keresztem tőlem senki ne akarja.

2017. 01. 29.

Borúból derűbe

Beborult az ég felettem,
hamuszürke mint a kedvem,
kint az esőtől locsogó,
bent gondban ázó, tocsogó.

Délelőtt van, mégis sötét,
talán, ha lámpát gyújtanék,
minden bajom odamenne,
fényre, mint egy apró lepke.

Ott lelhetne melegséget,
álmodhatna derűt, szépet.

Sóhajom szállt a magasba,
s kihez repült, meghallgatta.

Változott a kedvem máris,
lelkem lett a katedrális,
napnyugtára, estefelé,
ajándék hullt lábam elé.

Nem érkezett díszdobozban,
csak jó hírbe csomagoltan,
és a talpam könnyű lépte,
úgy éreztem mennyet érte.

2017. 03. 11.

Játssz képzeletem!

Tűnt tavaszok, nyarak tarka pillangói,
verődjetek hadba és szálljatok felém,
itt benn a szobámban, téli félhomályban,
képzeletem szárnyán sodródjatok körém.

Mert kint azok a varjak korom feketék,
hiába húzzák a sűrű köd palástját,
repkedésük gyászos és olyan szomorú,
s fagyosan érinti lábuk a fa ágát.

Vidám színű lepkék jöjjetek játszani,
mintha gyermek lennék, még nagyon fiatal,
akinek még mindent, mindig megbocsájtnak,
és akit nem érhet sohasem semmi baj.

Csak játsszunk gondfeledten, itt a melegben,
mintha az életünk nem lenne oly rövid,
mintha nem tudnánk, hogy mindenfelé gyász van,
csak játssz képzeletem, játssz velem hajnalig!

2017. 01. 24.

Tolvaj repp gitárra

Vannak a kleptomániások,
és vannak még sok egyéb mások,
például nyakkendős bűnözők,
de lehetnek szoknyát viselők,
mind, akik nem muszájból lopnak,
ám a velejükig romlottak,
és nem koplalástól remegnek,
csak mástól elvenni szeretnek,
ami nekik meg nem adatott,
lecsórnák az égről a napot,
ha kell egy fülbemászó nóta
akkor verseket lop a csóka,
ezt játszd el a szólógitáron,
télen, tavasszal, ősszel, nyáron,
ha rád tör a szokásos mámor,
mint visszaeső plagizátor,
lila ködödben énekelve,
fejhallgatód rakd a fejedre,
aztán eszmélődj ember végre,
mert ennek most eljött a vége.

2016. 01. 30.

everking


Tartalom átvétel