Elmélkedés

Külső és belső

Külső és belső

Minek nekem tükör, nem akarom látni,
rövid ifjúságom mivé tudott válni,
mert valami belül néha azzal áltat,
alig változtam a külsőm csak egy látszat.

Ami az éveknek furcsa, groteszk tánca,
s az idő sarkának arcomba vájt ránca
nem egyéb, mint a szem félrevezetése,
de hasít csontjaim gúnyos nevetése.

Megtréfál a korom, játszadozik velem,
mérkőzteti külső és belső életem,
amim a földön jár aszik, zsugorodik,
és mégis a lelkem hozzá ragaszkodik.

Pedig ez okozza minden kínlódását,
és a többi, akikben láthatja mását,
az embereket, az olyan sokféléket,
akik egy faj, mégis egymástól félhet.

Fél az erőstől, fél a kapzsiságtól,
azoktól, akik mindig elvesznek mástól,
akik tükrök előtt csodálják magukat,
de a lelkük bennük elszáradt, elrohadt.

Ahogy fonnyadt virág nem lesz szép ajándék,
úgy válhat kínossá ősz haj és halánték,
időst a zebrán is bosszantó kivárni,
mégis mindenkinek meg kell akkor állni.

Megtréfál a korom, játszadozik velem,
mérkőzteti külső és belső életem,
előveszem tükröm, magam elé tartom,
s lelkem mosolyától mosolyog az arcom.

2018. 11. 26.

Gondolatok pirkadatkor

Csendes a reggel itt, és főleg enyhe,
az embernek nyújtózkodni van kedve,
jól esően, úgy bele a világba,
míg ébredezik a test és a lárma.

Nyugalom ölén kelő nap a mécses,
derült vagy borult, a fénye beszédes,
nem úgy az agyak, csontok közé zártan,
nem tudjuk másé mit tervez magában.

Mit fundál belül az a velős cafat,
jó kedvre derít, vagy könnyeket fakaszt,
áldani fogjuk, vagy átkozzuk érte,
mert ha az ember él, boldogan élne.

Rövid az élet, akár a pirkadat,
kevés a nyugalom, bokros a feladat,
de ki örömét mások kárán szerzi,
annak a lelkét ördög karma cserzi.

És az ördöggel sokan lepaktálnak,
pedig fél lábbal sírjuk szélén állnak,
ahogy mindenki, aki megszületett,
s magáról tettekkel végrendelkezett.

Nem bizonyított, hogy van-e odaát,
hogy van-e olyan szem, amely odalát,
de mit tennél, ha beigazolódna,
kiknek ártottál, bő kín lesz adója.

Mennyi kínt akarnál ott elviselni,
akarnál-e máris jobb ember lenni,
rövid a pirkadat, akár az éltünk,
s olyan lesz a cipőnk, amibe lépünk.

2018. 08. 24.

Nehezül

Nehezül nappalom, nehezül az estem,
minduntalan rágja a magány a testem,
a gondolataimat annál is jobban,
magam hallgatom, ahogy a szívem dobban.

Nehezül a mozgás, nehezül az alvás,
tovafutó időt hajszolja most már más,
én inkább tartanék minden pillanatot,
amelyet a sorsom a kezembe adott.

Akkor is, ha sorra kipotyog belőle,
s ki tudja melyikre emlékszem jövőre,
túl sok van, amiket inkább elfelednék,
ilyenek például a magányos esték.

A senki se vár, a senkire se várok,
az ajtót, ablakot jól magamra zárok,
mégis úgy érzem, hogy csodás ez az élet,
hogy élni szeretnék még vagy harminc évet.

Akkor is, ha végig egyedül maradok,
akkor is, ha szívből átölelnek karok,
nehezült mostanra szebb jövőmben hinni,
s nehezült valakit könnyen megszeretni.

2018. 02. 27.

A közömbös

Szívünkben csak a jó és rossz lapul,
a közömbös belőle kiszorul,
elnéz fölötte érzéketlenül,
hiába zokog, vagy éppen derül.

Nem vált ki onnan indulatokat,
nem fakaszt belőle sóhajokat,
nincs neki ítélet, sem kegyelem,
szitkot se, ölelést se érdemel.

Közömbösek nagyon sokan vannak,
őket rejti legtöbb ajtó, ablak,
velük járunk mégis az utakon,
mind idegen, egyik sem rokon.

Egy közömbös ismerőssé válik,
majd követi a több tucat másik,
megnevettet, vagy könnyeket fakaszt,
életünkbe hoz viruló tavaszt.

Nagyon fontosak belőlük lesznek,
akár jót, akár rosszat is tesznek,
utánuk kutat a gondolatunk,
ha nélkülük telik el a napunk.

Egy tekintet volt, tett, szó vagy sóhaj,
de valóra vált akkor egy óhaj,
vagy éppen az, amit nem akartunk,
s mint egy átok, ül azóta rajtunk.

Közömbösek fordítják életünk,
nem tudhatjuk mi történik velünk,
a régen fontos közéjük kerül,
s emléke is feledésbe merül.

2018. 01. 21.

Létrafokról

Mindig magasabbról látunk a világra,
mászunk az évekből készített létránkra,
fentebb átláthatóbb, ismertebb az élet,
szemünk minden fokról távolabbra réved,
módosul a fontos, mellékes, a lényeg.

Mennyi apróságon bosszankodtunk sorra,
mennyi perc veszett el naggyá hizlalt gondra,
visszanézve immár porszem valamennyi,
s a fölös aggódás heggyé tudna lenni,
elénk tornyosulva, de jobb elfeledni.

Igazi boldogság, hasra esett bánat,
kaján mosolyukkal intenek a mának,
s mikor a könnyünk az arcukon lecsordult,
még a felkelő nap is belebolondult,
zavarában aztán nekünk háttal fordult.

Minden kacajunk, s a lélek szárnyalása,
enged feljebb jutnunk létránknak fokára,
jótettért kegyesség párat még hozzátesz,
bár sokszor megizzad, akiből ember lesz,
s lényeg minden öröm, amiből szívünk vesz.

2017.08.26.

Annyi mindent elvisel az ember

Annyi mindent elvisel az ember,
júliusban a perzselő nyarat,
ha nem áztatja bőrét a tenger,
ha beton, és aszfalt között ragadt.

Vágyaiban legyezik a pálmák,
facölöpön várják a bungalowk,
talán sorskerék töri meg álmát,
mert képről intenek a nyaralók.

Annyi mindent elvisel az ember,
álmatlan éjszakákat egyedül,
beoszt éjjel is, mert halni nem mer,
míg baja terhétől elszenderül.

Izzad a lelke a valóságtól,
és testének kifolyó könnye az,
nem riad se dologtól, se nyártól,
ha szűken jut is, de a hite nagy.

Annyi mindent elvisel az ember,
mert reményében ott van a hátha,
hátha majd egyszer, amikor felkel,
őt is valami nagy csoda várja.

Karib-tenger, szumátrai fennsík,
neki is lesz kincse és vagyona,
addig pedig álmában, ha felsír,
aludni nyomja hegynyi nyomora.

2017. 07. 10.

Már nem kérdezik

Már nem kérdezik, mi szeretnék lenni,
csak vagyok, a többivel elviselten,
ha már az Isten egyszer éltet adott,
és pokolra, se mennybe nem küld engem.

Ha megkérdeznék, mi szeretnék lenni,
azt felelném, hogy ma született gyerek,
nem azért, mert minden előttem állna,
hanem mert akkor még mindenki szeret.

Aki rám nézne, máris mosolyogna,
angyalkás álmomban hogy grimaszolok,
s ha ordítanék, ágyamhoz ugorna,
hiszen az újszülött kiszolgáltatott.

Boldog, boldogtalan csak gratulálna,
mert én is lennék egy újabb, nagy remény,
akit csúnyácskán is szépnek mondanak,
s akit ha bántanak, attól forr a vér.

Ha anyám magamra akarna hagyni,
és kapualjban takarna a hajnal,
hírré válnék, kit reggel megtaláltak,
és törvényi szigor védene a bajban.

Már nem kérdezik, mi szeretnék lenni,
néha udvariasságból, - hogy vagyok,
mit is mondhatnék, minek is mondanám,
- közös kalickánkban sorsunkra hagyott.

2017. 05. 30.

A költőről

A költő betűkkel, szavakkal rajzol,
így grafikusa, festője mindennek,
s hogy lásd, amiket valaha is látott,
mondatai a lelkedhez üzennek.

Emléket ébreszt, képzeletet igéz,
vágyakat kelt, vagy indulatot éleszt,
néha rád bízza, értsd, ahogy akarod,
vagy világosra festi az egészet.

Liliomjai, rózsái a rímek,
s ha itt-ott közte bogáncs is megterem,
ez már csak ilyen, ilyen ez az élet,
hogy bánat nélkül nincs sors, se szerelem.

Gondolatok, és érzések csatáznak,
s mikor a vászonra minden ráborul,
akár az öröm, akár a gyalázat,
ír tovább, és így is úgy is könnye hull.

2017. 02. 08.

Hézag az időn

Elfoglalom magam, dolgozok,
ha kérdik, azt mondom, jól vagyok,
de mégsem ébredek vidáman,
éjjel csak engem vár az ágyam.

Nappal feladatok sorjáznak,
sürgetnek, és mind csak rám várnak,
de bármily sűrűk a programok,
az időn maradnak hézagok.

Valamin a kezem, ha munkál,
gondolatom előre ugrál,
már a következőn kalandoz,
tölti a hézagokat, foltoz.

Tele van kátyúval az élet,
javítgatom folyton a képet,
hogy a holnapot szebbnek lássam,
tegnap gondjait mélyre ássam.

Túljutva egy kellemetlenen,
azt várnám, hogy a baj elpihen,
de újabb gödörbe huppanok,
mert vannak az időn hézagok.

Én tömítem, de újak lesznek,
mert valakik ellenem tesznek,
ellened is, ha kelsz, ha alszol,
hézag az időn így barangol.

2016. 10.18.

A visszaélőkhöz

Kik a szeretettel mindig visszaélnek,
olyanok, mint fákon repedező kérgek,
előbb vagy utóbb, a törzsekről leválnak,
hiába esőzik, nem hajtanak ágat,
repedéseik csak egyre szaporodnak,
s elkorhadnak lassan a lelki halottak,
mindegyikük körül sár és iszap táncol,
vigyázz a szívedre, adjál inkább százszor,
annak is, ki talán meg sem érdemelte,
ennek a világnak így is nagy a terhe,
jobb a hajtásokból levelekké lenni,
mint ledobott részként a föld alá menni.

2015. 11. 09.

everking


Tartalom átvétel