Szerelem

Ha megkérdezed

Ha megkérdezed, ràd mikor gondoltam,
azt fogom felelni, hogy teràd soha,
mert bennem éltél mikor boldog voltam,
és bennem, mikor a sorsom mostoha.

Sokszor kellett, sokfélére gondolnom,
ami rólad a figyelmem rombolta,
a perceket erről egyszer elmondom,
de nem volt, ami teljesen elvonta.

Ami meglop, az erősít is bennem,
mint a fehéren viràgzó bodzafa,
ott kellene alatta veled lennem,

vagy lakatlan szigeten andalogva,
ahol nem zavarna minket semmi sem,
bárcsak ott lennénk, együtt elrabolva.

2017.05.17.

Rád-ébredés

Az álmaim olykor túlcsordulnak rajtam,
kifutnak, ahogy a tej fut ki a lángon,
és a szívem akkor oly hevesen nyargal,
levegőért kapva ülök fel az ágyon.

Képzeletem veled olyan helyeken jár,
amik tán léteznek, vagy tán sosem voltak,
az agyamban munkálsz míg fel nem ébredek,
hogy érezhessem magam nélküled holtnak.

Vizem után nyúlok remegő kezemmel,
oltanom kell szomját kiszáradt ajkamnak,
magamhoz térni így nehezemre esik,
mert félek, hogy akkor álmaim elhagynak.

Ott pedig olyan jó, látni vágyódásod,
tombolni benned azt a férfi őserőt,
hallani, ahogy a nevemet kiáltod,
érezni, hogy lángoló testünk összenőtt.

Nem gyújtottam lámpát, ne űzze el álmom,
a verejték lassan felszárad bőrömön,
visszafekszem mégis, lehunyom két szemem,
fantáziám felett, hiába őrködöm.

Nem hozott közelebb, nem érintettél meg,
jobb nekem, ha alszom, s amíg ott velem vagy,
mert ébren én neved hiába kiáltom,
nem jön rá válasz, csak kopog a hideg fagy.

2017.01. 16.

Mindig várlak

Mindig várlak, mint vékony jég a Napot,
hogy felolvaszd bennem a kételyeket,
felmelegíts, és ringjak hullámidon.

Várlak, vagy inkább hozz kemény fagyot,
meg nem olvadó és mély érzéseket,
hogy biztonságban legyek vállaidon.

Várlak, veled élni a pillanatot,
a most érzése nélküled eltemet,
te csillapíthatsz kínzó vágyaimon.

Mindig várlak, mint némaság a hangot,
hogy feltörje mindazt mi belül rekedt,
s veled osztozzak legszebb álmaimon.

2017.01.07.

Fél kézzel

Fél kézzel foglak, hogy el tudj tőlem menni,
ha túl sok belőlem, vagy éppen túl kevés,
és most nem akarnál tovább velem lenni.

Elég egyik kezem bőröd simogatni,
érezni, hogy hideg, forró vagy langymeleg,
s ujjaimmal ujjaidba kapaszkodni.

Elég a tányérod is közelebb tolni,
mikor éhesen, de végre megérkezel,
s egy csókért hajolva nyakad köré fonni.

Éjjel a Göncölszekérre felmutatni,
ha együtt telt napunk vagy egymástól külön,
a végtelent legszebb csak veled kutatni.

A fél kezed nyújtsd felém, elég lesz annyi,
amíg észrevétlen szöknek el az évek,
csak akard egyiket mindig nekem adni.

Lásd lehet egy papírt gyűrni, taszítani,
a gyenge lapocska egyben marad mégis,
mert a fél kezünk kevés szétszakítani.

2016. 12. 13.

Elhidegülés

Volt idő, hogy forróság volt télen,
mosolyodtól olvadtak jégcsapok,
mások kabátban, sálban vacogtak,
de ránk semmilyen hideg sem hatott.

Úgy perzseltünk, de látod hideg lett,
fázik rajtam minden érintésed,
kigombolt ingben most mások járnak,
mibennünk megdermedt az igézet.

Hiába született a szavannákon,
honnét egykor forróságot hozott,
valami szellő felkapta a leplét,
és akkortól minden megváltozott.

Csodált varázsától megfosztottan,
nyúlt felém egy ismeretlen,
én meglepődve a változástól,
mozdulatnyikat hátrálni kezdtem.

Nem akartad, hogy meglássam titkod,
talán a szíved egy kicsit féltett,
jég volt szemedben, a kezed kihűlt,
kint tombol a nyár, de bennünk tél lett.

2016. 08. 27.

Két szerelem beszélget

Azt mondja a boldog a bánatosnak,
téged mindig bántottak, eltapostak,
csalódást okoztak és kihasználtak,
buta szerelem nem kellettél másnak?

A bánatos, távolra nézve szólalt,
te csak örülj, leheld a vidám sóhajt,
nevess, élvezd ki jól a pillanatot,
ragadj el, és örökíts minden napot.

Nem kell elragadnom, nekem adatott,
én kaptam folyókat, édent és Napot,
olthatatlan szomjam vérré változott,
táplálni szívem, mely sosem lesz halott.

Én köveket hordozok a lelkemen,
magányos, zordon sziklán van fekhelyem,
merre nem jár madár, bogár sem mászik,
esőtől, könnytől arcom folyton ázik.

Esőben futni jó, együtt szaladni,
könny folyjon a szemünkből, úgy kacagni,
szárnyalni, mint madár, légkönnyű térben,
vágy tüzét látni bogaram szemében.

Ő a mindenem akiért meghalnék,
annyira szeretem, mást nem akarnék.

Ő volt mindenem, akiért meghaltam,
annyira szerettem, mást nem akartam.

2016. 09. 14.

A tűz

Kevés a tüzet csak meggyújtanod,
őrizned, táplálnod kell a lángját,
izzítanod szürkülő parazsát,
raknod a fát, raknod, mint a máglyát.

Óvnod kell esőtől, széltől, hótól,
mert nélküle hideggé lesz telünk,
kihal a szó meglilut ajkunkról,
a fagy, a dér és jég marad velünk.

Először, amikor lángra lobbant,
erős fény csillant, és gyújtott tüzet,
vidáman futottál száraz ágért,
én óvtam, szítottam, nem volt szünet.

Magasra csapódott minden lángnyelv,
kergettük egymást a meleg körül,
együtt tápláltuk éjjel és nappal,
és fűtött kettőnket kívül-belül.

Nem éreztem soha fáradtságot,
nem nyomta vállam a rőzserakás,
de egyszer amikor hazaértem,
üresen várt rám a boldog lakás.

Tűzhelyünk mellett jöttedet vártam,
egyre-másra haltak el a lángok,
ha beléptél olajjal locsoltam,
de hiába, az épp hogy parázslott.

Nem hoztál semmit, hogy fellobbanjon,
inkább a takarók alá bújtál,
míg egy reggel arra ébresztett fel,
hogy minden érzés hamu és múlt már.

2016. 09.24.

Hová tűnik el

Hová tűntök időből kiszakadt órák,
reggelbe átcsúszott bódító éjszakák,
mikor testemet olyan érzés hatja át,
mintha erdőnyi hangyák futva hordanák,
a bizsergést benne, a kéjes zsibbadást.

Hová tűnik az a végtelen őserő,
mely tartani férfi izomból tör elő,
hogy magával ragadjon, mint viharszellő,
együtt-zuhanásba, amíg a nap feljő,
míg lelkünket nem éri el semmi felhő.

A vágymézes szavak hová csendesülnek,
vérbő ajkainkról merre menekülnek,
amíg újra majd fülünkbe települnek,
kiűzve más hangokat, összevegyülnek,
zenélni, dúdolni, zsongani kettőnknek.

Kábító illatod tőlem hova szökell,
ameddig bőrödről, ruhádról nem felel,
midőn szelídítesz, vagy épp vaddá teszel,
mikor csak nekem adsz és belőlem veszel,
egymásnak létezésünk hová tűnik el?

2016. 09. 18.

Te vagy, aki

Te vagy, aki képes föld fölé emelni,
álomszerű, édes, illatos szférába,
hiányodtól testem ó visszanehezül,
terheit cipelni, amíg jöttöd várja.

Csillogást szememre ki más tudna csalni,
meleg-fényűt, mitől felragyog hálája,
de csoszog az idő, sajgó lábaival,
végtelennek tűnő, hosszú útját járja.

Te vagy, akiért még meg is tudnék halni,
örök-tüzű, kéjes, szerelmes vágyamba’,
szenvedéseimben miért hagysz egyedül,
érted sóhajtozva, kínok közt ragadva.

Lázas ajkaimat te tudnád nyugtatni,
ajkad-ízű, mézes csókokkal itatva,
belőled nincs elég, akármennyit szánnál,
érintésed mégis mindenséget adja.

2012. 11. 13.

Ébredés

Függönyt mórikál a korai szellő,
besurran hozzám, végigsimít rajtam,
álmomból kelteget, neszel a város,
jó ez a nyugalom, szép ez a hajnal.

Mégis jobb lenne erős vállaidon,
ha testem jelezné rövid volt az éj,
tartani vágynánk foghatatlan percet,
mely röpke, de követi új szenvedély.

Visszhangba folyva felforralná vérünk,
s vörösen izzana bőrünkön a pír,
ahogy nap izzik fel meleget adva,
ilyenkor a szívünk is mindent kibír.

Mindkettőnk sokkal több erőre kapna,
ha együtt aludnánk, és veled kelnék,
hamis a nyugalom, hamis a hajnal,
inkább még álmodom, ahogy veled lennék.

2016. 08. 08.

everking


Tartalom átvétel